“Minden őrá emlékeztet, nincs nap hogy ne gondolnék rá.”
Ez rendben van. Az emlékek támogatnak téged a gyászod során. Természetesen ezek között biztosan lesznek szép és szomorú emlékek is, de az hogy gondolsz rá, sok sok élethelyzetben, megkönnyíti annak az időszaknak az első éveit, amit önélküle töltesz. A gyermekednek is könnyebb az édesanyjáról mesélned, ha hajlandó vagy felidézni és fel is tudod idézni a közös élményeiteket.
Ahogyan halad előre a gyászod, (én legalábbis ezt vettem észre magamon), egyre részletesebb emlékeket tudsz majd felidézni, amik sokszor megmosolyogtatnak és segítenek esetleg reprodukálni olyan élethelyzeteket amiket újra élnél, még ha nélküle is. Ilyenkor szoktunk olyant enni, és úgy elkészítve ahogy ő ette és készítette, ilenkor látogatjuk meg a sírját, hogy magunkban beszámoljunk neki arról, hogy halad az életünk. Én sokat beszéltem magamban a veszteségem után és szerettem ezeket a monológokat. Az ember néha kicsit furcsának tarthatja magát, de én ezt a viselkedést önmagamtól és másoktól is természetesebbnek és gyógyítóbbnak éreztem mindig is, mint azt, amikor mlyen belül fortyog sok bánat, kimondatlan érzés és düh.
A fenti idézetet emberek milliói mondják el nap mint nap, és ennek a természetes érzésnek a hangoztatása igazán jó. Minden olyan belátás, amit azzal kapcsolatban teszel, hogy hogyan érzed magad a veszteséged kapcsán, nem lehet rossz – csak előrevivő lehet, hiszen felismerted.
Én legelőször nem önmagamtól halotta ezt a mondatot és nem is olyanktól, akikkel az Orpheus program kapcsán beszélgettem. 17 éves voltam és társadlomtudományi szakra felvételiztem az egyetemen. Egyetemi előkészítőre jártam, és bár már dolgoztam az Orpheuson, még nem voltak személyes interjúk amiket később 20 éves koromban kezdtem el készíteni. Az előfelvételihez felkészültem néhány történelem formálónak tartott személyiség életéből, akik a század fordulóján éltek. Közöttük volt Tony Blair, Nagy-Britannia energikus munkáspárti miniszterelnöke 1997-2007 között. Tony írt egy életrajzi könyvet 2011-ben Utazás címmel. Mikor ekkor már nem volt miniszterelnök, ez egy igazi memoár, amit nem róla írtak, hanem ő írta meg. A könyv első része a gyermekkoráról, a családjáról szól, és arról az élethelyzetről, amikor Oxfordban tanult és apja kiemnt elé a vasutállomásra hogy elmondja neki hogy az édesanyja meghalt. Tony használta a könyvben azt a mondatot: “Nincsen nap, hogy ne gondolnék rá”
Szerintem ne azt várd, hogy megszünnek az emlélek, hanem hogy összerendeződnek, könnyen előhívhatóak lesznek és nem megkísértenek hanem megvígasztalnak – ha kell.
Ha kíváncsi lettél a könyvre, itt eléred:
https://bookline.hu/product/home.action?_v=Tony_Blair_Utazas&type=22&id=101181