Neked kell vezetned a családodat
Ez a lecke inkább egy kitekintés és inspiráció, hogy másként is gondolkozz arról, mi a szereped a gyermeked életében azután hogy egyedüli szülője vagy, aki neveli, szereti, gondoskodik róla. Most a család vezetése kapcsán a nevelésről lesz szó, egy könyvajáló keretében:
Dr. Gordon Neufeld, Dr. Máté Gábor a könyvét ajánljuk.
“Részlet a fülszövegből: A bennünk szunnyadó természetes szülői ösztönöket felébresztve A család ereje című kötet segítségével arra koncentrálhatunk, hogy milyen szerepet kell betöltenünk a gyerekeink életében. Az a modern keletű rögeszme, hogy a szülői nevelés olyan készségek együttese, amelyekre akkor tehetünk szert, ha a szakértők tanácsait követjük, valójában az intuícióink és a gyermekkel való kapcsolatunk elvesztéséből fakad. A szülőség ugyanis nem más, mint kapcsolat.”
A könyvbe itt beleolvashatsz mielőtt a vásárlásáról döntesz: https://olvassbele.com/2014/07/19/dr-gordon-neufeld-dr-mate-gabor-a-csalad-ereje-reszlet/
Itt megvásárolhatod: https://www.libri.hu/konyv/dr_mate_gabor.a-csalad-ereje–1.html
“Akkor mi változott? A problémát, egy szóban összefoglalva: a kontextus. Nem számít, hogy milyen jó szándékúak, felkészültek, gyakorlottak vagy mennyire együtt érzőek vagyunk, a szülői nevelés nem olyasmi, amibe minden gyermeket bevonhatunk. Ahhoz ugyanis, hogy a nevelés hatékony legyen, kontextusra van szükség. Ha a gyermek nem fogékony, nem érhetünk el sikereket a nevelésében, nem tudunk vigaszt nyújtani neki, nem tudjuk a jó irányba terelni, és utat sem mutathatunk neki. A gyermekek nem hatalmaznak fel bennünket automatikusan arra, hogy nevelhessük őket, csupán azért, mert felnőttek vagyunk, vagy mert szeretjük őket, vagy mert a zsigereinkben érezzük, illetve tudjuk, hogy mi a jó nekik, és mi szolgálja az érdekeiket. A mostohaszülők gyakran szembesülnek ezzel a ténnyel, és azok is, akik mások gyermekeiről gondoskodnak, legyenek bár nevelőszülők, bébiszitterek, dadák, a gyermekekre napközben – bölcsődében, óvodában vagy iskolában – felügyelő szakemberek, pedagógusok. De még a vér szerinti gyermekek esetében is elveszíthetjük természetes szülői tekintélyünket, ha a megfelelő kontextus, vagyis közeg hiányzik.
Ha a szülői készségek, sőt a gyermek iránt érzett szeretet sem elegendő, akkor mire van szükség? Ami nélkülözhetetlen, az a szülő és a gyermek sajátos kapcsolata – ha ez nem alakul ki, akkor hiányzik a szülői nevelés biztos alapja. A pszichológusok és fejlődéskutatók ezt hívják kötődő kapcsolatnak. Ahhoz, hogy egy gyermek nyitott legyen arra, hogy egy felnőtt nevelje, aktívan kötődnie kell hozzá, akarnia kell a vele való kapcsolatot, és igényelnie kell a közelségét. Az élet kezdetén ez a kötődés fizikai természetű – a csecsemő szó szerint belekapaszkodik a szüleibe, akiknek viszont muszáj megtartaniuk őt. Ha a későbbiekben minden jól alakul, akkor a fizikai kötődés idővel érzelmi kötelékké, majd végül lelki kapcsolattá alakul át. Azokat a gyermekeket, akik híján vannak ennek a kapcsolatnak, nagyon nehéz nevelni, sőt gyakran még tanítani is. A gyermekneveléshez kizárólag a kötődő kapcsolat biztosít megfelelő kontextust.
A szülői nevelés titka nem az, hogy mit csinál a szülő, hanem az, hogy mit jelent a gyermek számára. Ha a gyermek kapcsolatot keres velünk, és vágyik a közelségünkre, akkor felhatalmaz minket arra, hogy gondoskodjunk róla, vigaszt nyújtsunk és utat mutassunk neki, vagyis a példaképei, a tanárai és a tanácsadói legyünk. Amennyiben egy gyermek megfelelőképpen kötődik hozzánk, akkor mi jelentjük számára azt a biztos pontot, ahonnan elindulhat, hogy felfedezze a világot, és ahova visszatérhet, és mi vagyunk számára az inspiráció forrásai. A világ összes szülői készsége sem helyettesítheti a kötődő kapcsolatot, illetve ellensúlyozhatja annak hiányát. És hiába van tele a szívünk csordultig szeretettel, ha nincs köztünk kötődő kapcsolat, vagyis nincs meg az a lelki köldökzsinór, amelyen át ezt kifejezésre juttathatjuk.”
Mit jelent a vezetés otthon?
Ez az egész nem könnyű különösen akkor, ha nem olyan stíluső nevelésben volt részed mint amilyenről a fenti sorok írnak. A szerzőknek igaza van, mégis számítésba kell venni hogy azon túl hogy szülővé válunk velönk vannak a saját gyermekkorunk érzelmi élményei, a szüleinkkel kialakított akkori és mai kapcsolatunk jó és kevésbé jó momentumai, amik sokszor nem segítenek egy könyv által inspirálva sem átlépni azokon az élményeken amik megestek velünk, és amiket nem kívánunk a gyermekünknek. Vagy épp lehet szó arrül, hogy olyan gondos nevelést kaptunk, hogy képzelennek érezzük magunkat arra, különösen egyedülálló szülőként, hogy épp ilyen hangnemben kísérjük végig gyermekünk gyermekkorát.
És van még egy adalék, amin én sokat gondolkodom: Mindannyikunknak van egy alapveztő jellemalkata, amit hívhatunk személységnek, fő viselkedési mintának, vagy modornak. Amikor gyermekünk születik és már jár és beszél, bármilyen kapcsolatot fel tud venni velünk a mi jellemünk nem változik, de a gyermeknevelés bizonyos helyzetekben megkövetel némi karizmát, némi erélyességet, vagy épp ellenkezőleg olyan fajta rugalmasságot vagy lágyszínűséget, ami ugyanúgy hiányozhaz az alapszemélyiségünkből. Ezek a dolgok hiányoztak/megvoltak a gyermekünk születése előtt is, de most úgy kellene latba vetnünk őket, ahogyan a könyv javaslatot tesz rá. Jelentős kihívás, minden jószándék mellett!