Étkezési rutinok és nevelés

Étkezési rutinok és nevelés

Az értekés sokkal fontosabb annál, mint hisszük. Az étlezéssel és az étel készítéssel töltött idő egy nagyon fontos családszervező elvvé válhat.

Egyszer találkoztam egy szakmaváltó özvegy édesapával, aki sosem készített ételt amíg a felesége élt, az alapok persze neki is mentek, de semmi bonyolultabb. A megüzvegyülése után összeomlott, nehezése esett gondokosni a gyerekeiről is, és elhatárota hogy belefog valami úőjba, amire összpontosítani tud és amire maad ideje a munkája után. Megvásárolta ezt a könyvet és véégigfőzre a benne lévő recepteket.

https://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/szakacskonyvek/hus-alapmu-a-tudatos-huselvezethez

Amíg ezzel foglalkozott (másfél éven át), megismerte a város henteseit, a friss fűszerek értékét felismerte, összpontosított a receptek követésére és önmagának sé a gyerekeinek főzött, hetente egyszer. Azt mondta nekem, hogy a főzés segyített újrakezdeni az életét, mert ez egy lépésről lépésre követhető cselekvés, a legkevésbé sem kreativitást kíván – sokkal inkább precizitást, rutint és összpontosítást – a jóra törekvést, minden létező módon. Ma már nem az eredeti szakmájában dolgozik, hanem olyan éttermeknek szállít európa sok részéről húsokat, amik változatos, húsalapú konyhát visznek.

Ezt a történetet azért meséltem el, mert fontos értened a gyermekeddel közös életetekben az étekés jelentősségét. Nem kell szakácskönyvet venned és végigfőznöd és azt is tudom hogy nyűg a főzés sokszor neked, de az fontos hogy megértesd azoknak az étkezéseknek a jelentősségét, amik terített asztal mellett folynak, és főtt ételt tartalmaznak, mi több nem egy, hanem két fogást.

Az asztal mellett töltött idő, közös idő. A finom ételek miatt egy élény az egész szervezetnek. A terítés miatt esztétikailag is több, mint dobozból enni egy kanapén vagy íróasztal mellett, ki-ki a saját szobájában.

Ha ez hetene 3-4 alkalommal összejön, az nagyon jó – erre törekedjetek. Nem kell hogy a vacsora legyen a héköznapok fő fő étkezése, a reggeli is lehet az, de akkor teremts időt neki, mert 10 percbe nem férhet el egy igazi értekés.

A gyermeknevelés fejezet azért tartalmaz ilyesmit, mert ez a modul érint minden olyan témát és élethelyzetet, amiben neked nevelési feladatod van vagy lehet. Sokan gondolják azt, hogy az értekés egy szükésglet kielégítése, amire mindegy milyen formában kerül sor, ha olyat eszünk amit szeretünk. Ez abszolút nincsen így – és ez a meggyőződés teljesen téves is.

E közös étkezés alkalmat ad a beszélgetésre, mobileszközök nélkül, anélkül hogy sokfelé figyelnél (pl a tévére). Az a beszélgetés ami az étel fölött folyik nem frontális, vagyis nem egy közvetlen kérdés és válasz helyzetbe hozod magad a gyermekeddel, sokkal inkább a szabadidő eltöltésének része, amiben a jó étel és az ízek miatt könnyebbé válhat nehéz dolgokról is beszélni.

Vannak gyerekek akik nehezen faggathatóak az érzéseikről, a gondoltaikról vagy a hétköznapjaikrül, de az asztal melletti, evés közbeni beszélgetésben sokkal könyebben tárják fel önmagukat, pusztán amiatt, mert egy ismerős és kényelmes élethelyzetben vannak.

Ha próbát tettél és a közös étkezés nem vált be, ne add fel – ez egy túlságosan természetes családi helyzet ahhoz, hogy nem működjön köztetek. Ha nem tudsz főtt ételt készíteni rendelj, de tálald ki tányérra. Ha szeretnél 10 dolgot elkészíteni tudnu akkor tanulj meg 1 rakott/tepsis ételt, egy tejszínes és egy paradicsomos tésztát, egy húsételt és minőségi és gazdag szendvicset, két levest és egy főzeléket fasirttal. Ez minden.