Mit várhatok a rendszeres zenehallgatástól?
Amikor egy kedvező élmény először válik az egyén személyes tapasztalatává, az nem csak amiatt meghatározó, mert várakozás előzte meg, pl. mint amikor először látod meg a tengert a szerpentinről. Azért olyan lényeges, mert többhöz juttat hozzá önmagad belső világából is. A katarzis feladata többet megérteni mindenből, ami a katarzis pillanatáig történt velünk. A gyerekek esetében ez a meglepetés élethelyezetéhez kötődik, de valójában a kifejezőkészségük gazdagításával van kapcsolatban. A traumát átélt gyerekek esetében megelőzhető a rendszeres zenehallgatssal az érzelmi bezárkózás, a kommuniációs helyetek elkerülése vagy elutasítsa, a néhány szavas válaszok sivár világa és így az elszigetelődés kétségbeejtő élethelyzete.
Az a gyerek, aki kiskorában ilyen traumával szembesül és elveszt valaki fontosat, de nem sokkal később találkozik az alapítványunk zenehallgatási rendszerével, hiába fog természetes hiányérzettel élni, a válogatott és kifejezetten neki szánt zenei ingerek hatására, a kortársait maga mögé utasítva nől majd fel, érzelemkifejezése gazdagságának szempontjából. Ő ugyanis szép lassan hozzáfér az érzésvilágának minden részletéhez a megtapasztalt hangok hatására, és ez a hozzáférés minden kétséget kizáróan a legrövidebb út a teljes élet felé. Őneki késztetése lesz arra, hogy a megfelelő helyen és időben kifejezze magát és ne temesse el a számára fontos élményeket. Több tapasztalatot gyűjt arról, ahogy mások regálnak őrá, inspiráltabb módon tud részt venni alkotó-folyamatokban. Teljesebb ember lesz, gazdag érzelemvilággal, változatos érzelemkifejezési rutinnal, mások számára is világos szándékokkal, elképzelésekkel és gondolatokkal. Olyasvalaki lesz aki többet ad, ezért többet is kap a környezetétől.
A várakozás vége
Először meglátni a tengert a szerpentinről sok-sok dolgot hoz magával és a tenger látványa ebből csak egy. Benne van a várakozás vége, a tenger illata, a víz érzete a bőrön, a morajlás a parton, amit a vízfelület csak felerősít, benne vannak a szem számára kinyíló távlatok. A zene is ilyen, először hallani egy zeneszámot, a meglepetések sorozatát hordozza magában: az agy sokkal intenzívebben dolgzik a zene megértésén, így több érzést élünk át ilyenkor, mert nem ismerjük még az utat, amit a zenenszám hallgatásával bejárható. A gyerekekben van bőségesen várakozás arra vonatkozóan, ami a következő másodpercben történik a zenében, ám ha más történik, az újfajta megértésre sarkallja őket.
Az új utak a megértésben az alkalmazkodásról szólnak, a bizonytalanság ügyesebb kezeléséről, az irányítás akarásának végéről — több szabadságról, teljesebb gyermekkorról, a kínzó hiányérzet szilárdulásának megakadályozásáról.
Az alábbi zenei lejátszási listát traumatikus élethelyzetben érintett, 5–11 éves korú gyerekeknek szánjuk. A lista olyan zenéket tartalmaz, amelyek első alkalommal való meghallgatása érzelmileg bőséges, katartikus pillanatokhoz vezethet. Arra kérjük a szülőket, hogy legyenek a gyermekeik közelében a zeneszámok meghallgatása idején, beszélgessenek velük utána. Nem indokolt a teljes lejátszási lista egyhuzamban való végighallgatása.
