Az irányításról
A kérdés az, szeretnéd-e a gyermeked nevelését irányításként felfogni ebben a pillanatban? Amennyiben az a hozzáállás távol áll töled és a gyermeknevelést egy együttműködésként fogod fel, akkor ez a lecke számodra nem szolgál majd tanulságokkal. Nincsen gond azzal, ha valaki olyan nevelési elveket vall és valósít meg sikeresen, amiknek az alapja nem az alá és fölé rendeltség, a szülő előnyére.
Ez a lecke elsősorban azért született, hogy hallj arról, hogy így is lehtséges, ez is egy működőképes és bevett hozáállás. Az egyedülálló apa szerepe abban az értelemben nehéz, hogy nem helyezkedhet bele abba a szerepbe, amit sokszor látunk teljes családokban, hogy az egyik szülő mindig a rossz, míg a másik a jó zsaru. A gyerek néha kijátsza őket egymással szemben, de alapvetően látható hogy ki az engedékenyebb és a lazább és ki nem az.
A te helyzetedben nincsen ellenpontod, így ha egyféleképpen viselkedsz, akkor nem lesz senki (esetleg a nagyszülők?), aki nem a tiédnek ellentmondó, mégis a gyereknek vígaszt adó elvet képvisel.
Határozd el hát akár csak a lecke kedvéért, hogy te hiszel az irányításban és nem demokratikus a szülői nevelési stílusod. Ebben az esetben a gyermeked alá van rendelve a szándékaidnak, ami a nevelését illeti és olyan helyzetekben éltek amiben ő a te elvárásaidat valósítja meg. Ehhez az elvárásidnak világosnak és teljesíthetőnek kell lennie, olyannak, amit te is teljesítesz egyébként a saját életedben. Ha több gyermeket nevelsz, természetesen egységesen kell bánnod velük.
Az irányítás nem fárasztóbb mint az együttmáködés, és nem hoz több vagy kevesebb sikert sem feltétlenül. Nem arról van tehát szó, hogy ennek nyomán a gyermeked külnb felnőtt, jobb gyászoló, sikeresebb magánember lesz. Arról van szó, hogy a gyermeked alkalmassá válik arra, hogy bizonyos helyzetekben ne kérdőjelezze meg a felé támasztott elvárásokat.
Ne feledkezz el róla, hogy meg kell tanítanod neki azt is, hogy a társadalom, az emberi életkörnyezet alapvetően demokratikus a világnak ezen a részén. Az tehát hogy kettötök között a nevelése során nem ez a viszony áll fenn, mg meg kell tanítanod őt arra, hogy felnőtt emberként egyenslőségben élünk egymás mellett. Természetesen lehet ezen is vitatkozni, hogy létezik-e valójában ez az egyenlőség, de a nevelési vonatkozásban ennyi itt elegendő.
Ez az elv, ami a nevelésben az irányítást helyezi előtérbe a te részedről, nem jelent erőszakot, nem jelent szeretetlenséget, nem jelenti a gyengédség vagy a közeldésg hiányát. Összességében tehát nem lehetsz rideg a gyermekeddel akkor, ha ezt a nevelési stílust valósítod meg. Ez a nevelsi stílus a szándékaid és az elvárásaid megingathatatlanságát jelenti, nem az érzelmi megközelíthetőségedet mutatja.
Marie Winn 1990-ben írt egy nagy hatású könyvet (gyerekek gyemrekkor nélkül), amiben határozottan síkraszáll amellett, hogy a gyerekeknek szükségük van a felnőttektől való függőség érzésére, sőt joguk van ehhez az érzéshez. A gyermekkornak az a szakasza, amikor a gyerekek hisznek a szülői mindenhatóságban, segíti bennük kialakítani azt az életet adó bizalmat, melyből az élet örömének jó része származik jóval az után is, hogy a gyermekkor véget ér.