A szenvedélyes odaadás és az oltalom a gyerek irányába
Ez lehet hogy idegen tőled. Nem a nevelés alappillére, így figyelmen kívül hagyhatod, de szerettem volna ha előtted van ennek a fajta viselkedésnek a lényege. Amikor szülőként szenvedélyes odaadással fordulsz a gyermekedhez az azt jelenti, hogy érezhető módon gondoskodsz arról, hogy számára az életmódotok a lehető legnagyobb biztonságot jelentse. Ez alapvetően nem tűnik ritkaságnak, hiszen minden szülő ezt akarja és ezért cselekszik, ám ennek vannak szintjei és kifejezési formái, ami már egyedi.
A lelkes igyekezetet, hogy a gyerekednek minden körülménye ideális legyen a növekedéshez (a történtek ellenére), nem lehet fenntartani folyamatosan. Ezért ezt felejtsd is el. A szenvedélyes odaadás azt jelenti, hogy ha vitás kérdés merül fel a játszótéren vagy az óvodban, amit visstajeleznek neked a pedagógusok, akkor a gyermeked mellett állsz és ne hátrálsz meg. Minden esetben meg kell tudod a probléma okát, hogy ki volt a hibás és a gyermeked milyen részt vállalt abban, hogy nézeteltérés, szabályszegs stb alakult ki.
Európában a szülők sokkal inkább tartják elfogadhatónak a befolyásosabb személy igazságát (egy gyermeket érintő konfliktusban), mint a gyermekét, pedig ez sokszor nem vezet el a valósághoz.
Más szülők tűzön vizen át védelmezik a gyermeküket, tekintet nélkül minden körülményre – ezt szokás Anyatigrisnek hívni a közbeszédben. Te nem kell hogy ez legyél, de ha hozol egy olyan döntést hogy a gyermeked védelmére kelsz minden olyan helyzetben, ahol egy kis esély is van arra, hogy nem hibás a történteként vagy nem csak ő hibás, az jó döntés.
Többségünket arra nevelik, hogy a hatóságoknak mindig igaza van, hogy a befolyásosabb személy, vagy az a személy aki annak tűnik, olyan szerepben van vagy azt sugallja hogy az, nos ez a személy tévedhetetlen. Ilyenkor előjönnek belőlünk a gyermekkori minták, a tanult tehetetlenség ezer módja és anélkül fogadjuk el hogy a gyermekünk rosszat csinált, hogy a végére járnánk valójában hány szereplője volt a történetnek.
Az oltalom a gyerek irányába egy nagyon kiterjedt gondolkodásmód, ami a fentiekhez is kapcsolódik, de egy dolgot fontos megértened belőle. Az a gyerek, aki azt tapasztalja meg a gyermekkora során, hogy az apja megvédi őt olyan helyzetekben amikben megérdemli a védelmet, az a gyerek nem gondolja azt, hogy a büntetés minden élethelyzetben jár. Az a gyerek, aki megtapasztalja azt, hogy nem kell büntetlenül is elszenvednie a büntetést és a szídást, azt ki tud állni önmagért később is azokban a helyzetekben, amikor igazságtalanásg éri. Az önbecsülés alapjává válhat az, ha a szülő nem hajol meg az autoritás előtt (ami lehet egy sportedző, egy óvodavezető, egy másik szülő vagy bárki más), hanem eszébe jut az a megközelítés is, hogy a gyereke nem hibás a tör6énteként vagy nem olyan részben hibás, mint amilyen szídást kapott, vagy amilyen büntetés vár rá.
Ezzel az attitűddel okosan és jó arányérzéssekkel kell bánnod. Mindig meg kell beszélned a gyermekeddel külön is azt, hogy mi történt, és tudatosítanod kell benne azt hogy nem azért óvod őt meg hogy később újra bajba keveredjen. Világossá kell tenned neki hogy mindig meg fogod őt óvni és védeni abban az esetben, ha igazságtalanul bánnak vele. Fontos hogy megtanulja hogy őszonte legyen veled és ne ugrasszon össze téged más felnőttekkel akkor, ha valóban ő hibázott.
Egy olyan folyamatnak ágyazol meg ezzel a hozáállással, ami a felnőttkori magabiztosság, önérdekérvényesítés és önbecsülés alapja lehet. Órási a fontossága!